* Elhangzott a Magyar Pax Romána

Elhangzott a Magyar Pax Romána: „Intézmény és karizma az egyházban” című szimpozium sorozat keretében. Budapest 2016 november 22.

 

Újraolvasás „Intézmény és karizma az egyházban.” Tomka Ferenc 1991

Társadalmi és történeti aspektusok. Mit taglalt, mi áll, mik a kihívások.

 Gábor Dzsingisz

­

„Az egyház mindig egy adott korban él és nyilatkozik” írja Tomka Ferenc.

Ennek a megállapításnak igen nagy jelentősége van. Felment a tévedések alól és megértő az adott kor domináns tényezői felé.

Ezzel megteremti az észszerű dialógus kedvező környezetét.

A mondat éppen úgy érvényes minden előadóra.      Rám is.

Minden onnan ered, amit neveltetésem folyamán magamba szívtam, a mélyen vallásos család, a jezsuita kollégium ahova 60 éve Hollandiába belecsöppentem, a Katolikus egyetem ahol filozófia professzorom hetenként zseniális eszmefuttatásaival elemezte a II Vatikáni zsinat mondanivalóját. Diáktársaim jórészével rendszeresen nem jutottunk be az aula disztermébe, ahova áthelyezték az előadásokat, hanem a folyosókon állva a kihelyezett képernyőkön követtük az ajornomento minden mozdulatát, majd a dialógusra épülő és megegyezésre törekvő holland társadalom, amiben azóta, mint a keresztény szellemiség által megszólított politikus a mai napig részt veszek.

Magyar vonatkozásban a kívül álló szemével de az odatartozó szívével beszélek.

Nagy élmény volt olvasni az 1991-ben megjelent mű minden mondatát. Megfogalmazásaiban mértanian pontos, a tények felsorolásában tökéletes képet ad, mondanivalója cselekvésre inspirál. Többször felmerült bennem a kérdés, hogy miért hagyta abba a 102-ik oldalon és miért hiányzik az a fejezet, amiben a konkrét teendők vannak felsorolva. Talán azért, hogy az olvasó ne lustuljon el és saját maga fogalmazza meg mi a teendő. De el tudok képzelni más indító okokat is.

Mit mond szerintem Tomka?

Keresi az egyensúlyt az éppen uralkodó társadalmi normákhoz idomuló intézmény és a megújulásra serkentő karizma között.

„Mennél zártabb egy közösség annál jobban tud önálló világképet kialakítani… s a világtól való elszigetelődés együtt jár a régihez való ragaszkodáshoz”.  Sajnálatos módon a magyar társadalom a múlt század második felében meglehetősen el volt szigetelve és ez többé kevésbé vonatkozik a múlt század első felére is. Itt jegyzem meg, hogy ez nem csak a geopolitikai helyzetre vezethető vissza hanem a nemzet fenntartó magyar nyelv meglehetősen egyedisége is hozzájárult ehhez. Az európai statisztikák ranglistáján Magyarország a mai napig az utolsó helyen kullog a többnyelvűség sorrendjében. A vasfüggöny lebontása óta nem vétózott a helyzet. A magyar köz televízióban a játékfilmek túlnyomó többségét még mindig szinkronizálják és a mozikban is nagyon nehéz eredeti nyelven vetítéseket ez a helyzet továbbra is beszajkózó jellegű. . Az elit felelőssége, hogy nem érzékeli és nem töri át az elszigeteltséget. Hányan nem kapnak diplomát az egyetemeken, mert a kötelező nyelvvizsgát nem tudják letenni? Euro konformság akkor volt Magyarországon amikor a fontosabb dolgokról latinul írtak és beszéltek.

Tökéletesen megfelelnek a valóságnak, azok a mondatok amelyekben Tomka elemzi és jelzi, hogy a múlt század közepéig egyre erőteljesebben jelentkezett a „feudális monarchikus alá és fölé rendetetés viszonyának átvétele az egyházban” az elidegenedés a megmerevedés a formalitásokba menekülés a bürokratikussá válás, a karizma helyett anyagi, közigazgatási materiális dolgok felé fordulva. Ez szükségszerűen az állam és az egyház egyre nagyobb össze fonódásához vezet. Mindkét fél jól érzi magát ebben az állapotban és ragaszkodva a tradíciókhoz a meglévő állapot konszolidálására törekszik.

Hollandiában soha nem volt tekintély uralmi rendszer, feudális monarchia. Az egyház soha nem rendelkezett nagybirtokkal. Mindig is az egalitárius társadalmi berendezkedés volt a jellemző. Már a XII század óta, hogy pontos legyek 1122 a tenger és a víz elleni küzdelem összekovácsolta és közösségi szellemre nevelte az embereket ezért már akkor a világon elsőként létre hozták szervezeteiket melyekben minden egyes tag az egyenlőség alapján részt vett a közös munkában. Gát építés, víz védekezési rendszerek kialakítása és a szükséges anyagi feltételek összeadása. A döntések mindig is az összes tagok közös döntései voltak. Itt nem nagyon lehetett elidegenedni, megmerevedni mert akkor a víz magával vitt mindent és vége mindennek. A közös felelősség serkentette a közösségi szellemet, amit a döntéshozatalban való közvetlen részvétel biztosított. Így mindenki személyesen felelősséget vállalt  a közös ügyért.

A célok mind a mai napig nem változtak. csupán az alkalmazott eszközök melyek követték a modern technikai fejlődést. Mind a mai napig, tehát 900 év óta működnek ezek a társadalmi szervezetek, felruházva közigazgatási jogosítványokkal. Négy évenként minden lakósnak adatott a lehetőség, hogy részt vegyen az irányító tanács megválasztásában. Érdekes, hogy a már évszázadok óta kultivált nagy közösségi szellem párosult egy hihetetlen méretű szinte határ nélküli egyéni szabadságvággyal és magatartással.

Mivel az egyház még a társadalmi modernizáció idejében, értem alatta az általános választójog bevezetését, a nők szavazati jogainak biztosítását, a polgárok egyenlőségére alapozott alkotmányos állam berendezkedés idejét, tehát messze túl a felvilágosodás korszakán, saját hierarchiáját még mindig a hűbéri rendszer mintájára szervezte meg tökéletesen osztom Tomka véleményét, hogy ez az elidegenedéshez, a megmerevedéshez vezetett Megmerevedés ahol a lényegnél fontosabb a hierarchia, a külsöségek, a celebrális megnyilatkozások, ahol a jelek elvesztik eredeti jelentőségüket, az eszköz céllá válik, az igazi cél feledésbe megy.

A külsöségek társadalmi kereszténysége.

Nem állhatom meg hogy meg ne említsem egy ilyen irányú élményemet.

1962-ben egy Müncheni magyar fogadáson nem csókoltam meg az általam nagyra becsült Döpfner bíboros gyűrűjét. Pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy ateista vagyok, pedig éppen a Magyar Pax Romana akkori elnöke voltam. Lehet, hogy akkor csak az egyéni szabadságra és önálló gondolkozásra épülő, a protestantizmus által áthatott holland társadalomba integrált mintapéldány.

Ma sem csókolnám meg senki gyűrűjét.

A külsöségek társadalmi kereszténységében a főpapság átveszi az arisztokrácia mentalitását, a papi kultúra bezárkózik a maga vélt igazságába, míg a világi kultúra a racionális gondolkodás felé halad. A hívő nem vesz részt a döntéshozatalban és ezáltal nem érez felelőséget az ügyért. Mert nincs érdembeli kommunikáció az intézményen belül a hivő közömbössé válik.

Itt bocsánatot kell kérnem az általánosításért hisz mindig vannak és voltak jelentős kivételek melyekért csak hálásak lehetünk. De talán ezek a megállapítások érthetővé teszik a gyorsan előre haladó szekularizációt Európában. Ezt a folyamatot magyarországi viszonylatban ráadásul erőteljesen fel gyorsította a terror évei egyház üldözése. Érdekes, hogy abban az időszakban tehát 1950 és 1990 között a magyar egyház, mint annak elötte és azóta is hierarchikus szervezeteben működött valójában azonban a vallásukatgyakorló hívek java része bázisközösségekben és lelkiségi mozgalmakban a hierarchitától távol élte meg hitét. A változás évei után a hierarchia megerősödött és minden korábbinál erősebbé vált. Egy intézménynek mindig szüksége van bizonyos hierarchiára, manapság is de keresnie kell azt a szervezeti formát, ami a mai felgyorsult világban hatékonyan szolgálja a szervezet célját. Ma már az egyirányú döntéshozatali mechanizmus idejét múlta.

Mielőtt rá térnék az egyház és a hatalom össze fonódására, még néhány mondat az elidegenedésről, a megmerevedésről.

Tomka ezt a témát különös képen az egyházzal kapcsolatban érzékelteti. A mai világban azonban egy az egyben érvényes az általa elemzett téma az egész társadalomra. A most lezajlott elnökválasztás Amerikában fényes illusztrálja azt, hogy mennyire elidegenedtek az emberek a vezető hatalomtól. Az Egyesült Királyságban lezajlott népszavazás az Európai Unióból való kilépés kapcsán, ahol London – a vezető elit és a hatalom központja – habozás nélkül a kilépés ellen szavazott, míg az egész ország Skócia kivételével a kilépés mellett illusztrálja az áthidaltalan űrt a vezetők és a vezetettek között. Az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusa teljes csőd elött áll, mert nem érzékeli az egyes országokban felmerülő kételyeket és csak tovább halad a bürokratizálódás útján. Hiányzik a témák elemzése és a megadandó válasz. Ne csodálkozzunk, ha 2017-ben a választások után Franciaországban, Németországban, Hollandiában, hogy csak néhány országot említsek olyan alulról inspirált populista mozgalmak jutnak a hatalom közelébe melyek egyszerűen megkérdőjelezik a létező formákat és mechanizmusokat. És egyre távolabb kerülnek attól, amit európai értékrendszernek nevezünk és tartunk. Az európai értékrendszer formálásában a kereszténységnek eklatáns a szerepe. Ez azonban nem jogosít arra, hogy keresztény Európáról beszéljünk. Ha ezt tesszük akkor figyelmen kívül hagyjuk, hogy a kereszténység zászlaja alatt, vagy nevében elkövetett számtalan tény, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi tanitással, rázúdul a kereszténység eszmevilágának az értelmezésére és ellehetetleníti a keresztény eszmeiség tisztaságát.

1990-ben hosszú gondolkozás után támogattam, hogy az újra alakuló politikai párt Magyarországon, amibe a magukat keresztényeken érzők egy része tömörült, a párt nevében beiktassa a keresztény szót. A hosszú diktatúra, elnyomás és egyházüldözés évei után ez, mint jel elfogadható volt. Ma 25 év után, úgy gondolom már vissza lehetne térni a karizmatikus eredeti névadáshoz, az új idők jeléhez: Demokrata Néppárt.

Az egyház és a hatalom összefonódása. Kellemes nyugalmi állapotnak tűnik. Számtalan fokozatát, változatát ismerjük.

Nagy az ára!

” Mennél nagyobb mértékben épített az egyház a hatalom támogatására annál nagyobb mértékben válik attól függővé.”  mondja Tomka.

És mennyire igaz. A történelmi példákat sorolhatnánk de ismertek. És tudjuk, hogy ez az idejét múlt elidegenedett társadalmakat legitimálja amire a hatalom az egyházat örömmel felhasználja és így az egyház a megújulás fő gátlójává válik.  A függőség, a kegyelemkenyér, a lelki forrás kiszáradásához vezet.

Az egyház földi küldetése zátonyra fut.

A magyar viszonylatban egy kicsit mértéktartóbban kell fogalmaznom. Az amin a magyar egyházak a kommunista terror évei alatt átmentek azt csak nagyon hosszú évek kitartó munkájával lehet helyrehozni. S hogy az állam ebben némi szerepet vállal egy átmeneti időszakra, elfogadhatónak tartom.

Átmeneti időszak melynek végén a teljes függetlenség helyreáll. Az egyház ugyanis nem kötődhet semmiféle politikai vagy társadalmi rendszerhez, emberi tákolmányhoz. Tudatában kell lennie minden kereszténynek, mint Tomka fogalmaz „…hogy mindeme erőknél erősebbek a benne működő isteni energiák, amelyek nem engedik, hogy az egyház visszafordíthatatlanul letérjen az evangélium útjáról”.

Hát akkor vándoroljuk egy kicsit tovább.

A 75-ik oldalhoz érve meghatódva olvastam az első sorokat. Tomka beszámol Larrain, chillei püspökről, aki szétosztotta püspökségének földjeit, vagyonát a szegények között, palotáját nyilvános múzeummá alakította, átadva azt a lakosságnak, s maga egyszerű lakásba költözött. Tomka tovább halad és felidézi, mint XXIII János pápa a Vatikán kertjeiben sétálva elbeszélgetett a kertészekkel, s ha Rómában járt, nem egyszer szóba elegyedett a járókelőkkel.

Önkéntelenül is Ferencpápára kellett gondolnom, amikor Washingtonba Obama elnök repülőtéri fogadtatása után beleült az icipici kis Fiatba amit elöl hátul óriás méretű amerikai kocsik kisértek tovább, majd amikor távozásakor felkapaszkodott a repülőgép lépcsöin a gépre saját maga cipelte aktatáskáját. Ezek csak jelek. De érzékeltetik, hogy értsük meg a modern világ jeleit.

A második Vatikáni zsinat utáni világot. Ahol az egyház prófétai funkciója megkívánja a szegénységet és a politikai hatalomtól való teljes függetlenséget.

Az addig uralkodó autokratikus szellem helyébe a kollegiális testvéri szellem és a személyes szabadság ideálját hozva. Testvériség-egyenlőség-szeretet.

Tudomásul kell vennünk,” hogy az emberi szabadság alapján álló demokratikus szellemi világban mindenféle autokratikus rendszer életképtelen,… s hogy a gyorsuló világban csak olyan intézmény maradhat fenn amely megfelelő kommunikációs rendszerrel rendelkezik.”

Semmi sem végleges csak az átalakulás folyamata állandó.

Ebben a világban számitógépek, zsebtelefonok, interaktív televíziók, facelapok, weboldalak uralják a kommunikációs mezőnyt. Az információ sebessége soha nem látott gyorsasággal vonul át rajtunk. A modern ember nem egy dimenzióban gondolkozik hanem egyszerre több táblán sakkozik. Az emberek egyszerre több társadalmi, jótékonysági vagy szociális szervezet tagjai, naponta számtalan különböző impulzus hat rájuk és sok olyan játszmában vesznek részt,  amelyekben a célfüggvények argumentumai nem evangéliumi értékek. Persze kommunikáció pusztán a kommunikációért, tartalom nélkül nem hidalja át az elidegenedés folyamatát és nem kelti életre a megmerevedett intézményt.

A polgári és a modern ember kultúrája individualista, de ha kellőképpen szólítják meg hajlandó áldozni a közösségnek. Átlát a formalitásokon, a külsöségeken a rituálékon, egyenrangú öntudatos polgárnak érzi magát. Ha nem veszik komolyan akkor szemrebbenés nélkül cserben hagyja az intézményeket a csoportot, amihez tartozott.1991 óta ezek a folyamatok csak felgyorsultak és egyre jobban gyorsulnak.

Tomka  1991 ben tehát vatikánum után 30 évvel jelzi, hogy „a kollegiális struktúrák, tanácsok létrehozása halogatva van”. Most már 50 évvel vagyunk tovább, nem tudom milyen kihelyezést használna ma. Én azt mondanám, hogy a kollegiális struktúrák szorgalmazását a kollegiális közösségek újjáélesztését első számú prioritássá léptetném elő. A dialogizáló és a kölcsönösségre épülő egyházé a jövő. Ebben az összefüggésben érdemes átgondolni és megfogadni Jürgen Habermas és  Niklas Luhmann elgondolásait a társadalmi méretű kommunikációról.

Talán ezekre a tényekre kell figyelni a hogyan továbbinál.

Hol vannak a kollegiális struktúrák, tanácsok? Vajon ezek elmaradása nem éppen az a strukturális bűn, amelyről a II Vatikáni Zsinat tanított? Mikor vetjük le a jelenlegi társadalomtól teljesen idegen külsöségeket. Mikor hagyjuk el a tömjénezést.

És mikor állunk ki Máté evangéliuma mellett?

Most abból az Újszövetségi példányból olvasok fel hat sort, amit Édesapám a Kádári börtönökben minden nap a kezében tartott majd a kiszabadulása után épp úgy naponta olvasott, amit a hátsó fedőlapon bejegyzet dátumok Jelzik összesen 40szer. Onnan olvasom, ahol a könyvjelző az utolsó olvasásnál megállt.

Máté 25-ik vers 31-ik szakasz:

„Éheztem ugyanis és ennem adtatok,

Szomjaztam és innom adtatok,

Vándor voltam és befogadtatok

Mezítelen és fölruháztatok,

Beteg voltam és meglátogattatok,

Börtönben voltam és fölkerestetek.”

 

A könyvjelző szövege, ahol az olvasó 1982-ben megállt pedig: „Ne félj, csak higgy.”